#Katona József Színház

Minden eddiginél több néző járt a Katonában
 

Minden eddiginél több néző járt a Katonában

Közel felével nőtt a nézők száma, a jegybevétel pedig 60 százalékkal ugrott meg az elmúlt négy évben a Katona József Színházban - írta közleményében az intézmény. Jelenleg két bemutatón, egy Szorokin-adaptáción és a két részes Fauston dolgoznak.

hvg.hu hvg.hu

„Ez a figura lehetne a mai magyar értelmiség szimbóluma”
 

„Ez a figura lehetne a mai magyar értelmiség szimbóluma”

Hihetetlen nagy tudású emberek ténferegnek jobbra-balra ebben az országban. Senki nem hallgat már rájuk, és saját magukat falják fel – véli Schilling Árpád, akinek a rendezésében hamarosan egymás utáni két estén állítja színpadra a Katona Goethe Faustjának két részét. A darabban nincsenek konkrét aktuálpolitikai utalások, de a rendező szerint nehéz manapság szétszálazni a politikát és a művészetet. Van pénz a kultúrára, a független színházakkal ennek ellenére mindent lenyelet a hatalom. Interjú.

BI BI

5000 jegyet féláron ad a Katona
 

5000 jegyet féláron ad a Katona

A budapesti Katona József Színház újabb jegyvásárlási szolgáltatással és felsőoktatási hallgatók számára nyújtott kedvezménnyel bővíti kínálatát a MasterCard kártyatársasággal együttműködve.

hvg.hu hvg.hu



Bankkártyás kedvezménnyel csalogatja színházba a fiatalokat a Katona
 

Bankkártyás kedvezménnyel csalogatja színházba a fiatalokat a Katona

A Katona József Színház és a MasterCard többéves partnerségének eredménye, hogy tavaly az értékesített színházjegyek 65 százalékát már bankkártyával vásárolták. Ez majdnem 20 százalékos növekedést jelent a kártyatársaság és a Petőfi Sándor utcai teátrum 2010-ben kezdődött együttműködése óta.

hvg.hu hvg.hu

Bejutni egy Pintér Bélára – Hogyan szerezzünk jegyet sikerdarabokra?
 

Bejutni egy Pintér Bélára – Hogyan szerezzünk jegyet sikerdarabokra?

Próbáltak az elmúlt években a Pintér Béla és Társulata Titkaink című előadására jegyet váltani? Esetleg a Top Dogsra a Katonában? Hogy soha nem sikerült? A jelenség több budapesti színházi produkciónál jó ideje állandó, miközben a színházak állítják: türelemmel és figyelemmel előbb-utóbb mindenki jegyhez juthat. Jöjjön tehát a kínzó kérdés: hogyan?

Patakfalvi Dóra Patakfalvi Dóra


Fura ünnepi videót tett közzé a Katona
 

Fura ünnepi videót tett közzé a Katona

A szándék a fontos címmel rendhagyó videoüzenetben kíván boldog ünnepeket a Katona József színház. Állítólag lesz folytatás is. Mondjuk, valamilyen tesztet el kéne végezni a mikuláson és a krampuszokon.

hvg.hu hvg.hu





Kulka János lesz Mefisztó
 

Kulka János lesz Mefisztó

Első ránézésre kevésbé lesz politikus az idei évad a Katona József Színházban, de a Fassbinder, Brecht, Peter Weiss és Goethe darabok igenis a mai társadalmi problémákra reagálnak majd. Máté Gábor igazgató szakítana „az állatok etetése tilos”- szemlélettel, s még inkább nyitott színházat képzel el.

hvg.hu hvg.hu

Jövőre a Katonában egyesül a két Korea
 

Jövőre a Katonában egyesül a két Korea

A most lezáruló színházi évad leginkább a társadalmi diskurzus jegyében telt a Katona József Színházban, amely történetében először több mint százezer nézőt fogadott egy évad alatt. A következő szezon bemutatóit három kortárs darabbal nyitja a társulat.

hvg.hu hvg.hu

Lukáts Andor: Az ország élhetetlenné vált
 

Lukáts Andor: Az ország élhetetlenné vált

1998 óta játsszák töretlen sikerrel Egressy Zoltán néha burleszkké fajuló, néha nagyon is megrendítő darabját, a Portugált. A rendezőt, az írót és a színészeket arról faggatták, mi változott a bemutató óta. A vidám darabról csupa szomorú dolog jutott a rendező eszébe.

hvg.hu hvg.hu

Vidnyánszky összecsap Ascherral és Schillinggel
 

Vidnyánszky összecsap Ascherral és Schillinggel

A Katona József Színház KP4 című beszélgetéssorozatának legközelebbi estjén a politikai színházról lesz szó. Május 26-án este Ascher Tamás, Oberfrank Pál, Schilling Árpád, és Vidnyánszky Attila fog vitatkozni a témában.

hvg.hu hvg.hu

El lehet menni: A magyar színész, akit a britek értenek meg
 

El lehet menni: A magyar színész, akit a britek értenek meg

Saját színházat vitt éveken át, sorra kapta a külföldi felkéréseket, elismeréseket és díjakat, mégis úgy érezte, Magyarországonellehetetlenült, nem támogatták, elfogyott körülötte a levegő. Elment, hogy az álmait megvalósíthassa, és most végre úgy érzi, az Egyesült Királyságban megtalálta a helyét. Magyar Évával beszélgettünk.

Trubek Zsuzsa Trubek Zsuzsa

 Gothár Péter: A politika igenis furakszik, ahova csak tud
 

Gothár Péter: A politika igenis furakszik, ahova csak tud

A hatalom itthon "tálib károkat" okoz a kultúrában, a magyar színházakban folyó nézővadászat ront a minőségen, a televíziós tartalmak hígítása pedig politikai döntés. Mi történik, ha a "ne ölj" parancsa nem lép működésbe, és mit kezdünk a testi-lelki korrupcióval? Gothár Péterrel beszélgettünk az Ahol a farkas is jó című darabja apropóján.

Tossenberger Adél Tossenberger Adél